Fogyás az infraszaunával

A fogyás felgyorsítása infraszaunával

Számos egészségközpont és szépségszalon előszeretettel alkalmazza az infraszaunával kiegészített kezeléseket, melyek közül leghatékonyabb és éppen ezért legnépszerűbb a testtekercseléssel, illetve a masszázzsal kombinált infraszauna használat.

Az infraszauna már önmagában nagy segítséget jelent a fogyni vágyók számára (az előbbi linkre kattintva az infraszauna.hu oldalunkon erről részletesen írunk), hiszen az infraszaunázással beindul a szervezet méregtelenítése, felgyorsul anyagcserénk, emellett infraszaunázás során elengedhetetlen a napi 2-2,5 liter folyadék, lehetőleg víz fogyasztása, így a szervezet megszabadul a káros anyagoktól, és gyorsított ütemben égeti el a kalóriákat.

Hogyan fogyhatok gyorsabban az infraszauna mellett?

Fogyókúra esetén gyakori, hogy az infraszauna mellett aromaterápiás testtekercselést alkalmaznak, mely általában úgy történik, hogy a fogyni vágyó beül, vagy befekszik egy fél órára az infraszaunába, majd ezt követően testét bekenik aromaolajjal, azután befáslizzák és nem egész egy órát így pihen, pléddel betakarva.

Az infraszauna használata a szervezetben vérbőséget okoz, megnyílnak a pórusok, távoznak a méreganyagok, pl. nehézfémek, koleszterin, zsír, amit tovább fokoz az aromaterápiás olajos bedörzsölés, azon kívül a fáslizás alatt is szénhidrátot, zsírt égetünk el. Egy 10-12 alkalmas kúra csodákra képes: cm-ekben mérhető a változás, feszesebb lesz a bőr, látványosan javul a narancsbőr.

Egyek kevesebbet az infraszaunás kúra közben?

Ha a kúra ideje alatt odafigyelünk a táplálkozásunkra és esetleg heti 1-2 alkalommal a testmozgást is be tudjuk iktatni a napirendünkbe, akkor a mérleg nyelve jóval kevesebbet fog mutatni, mint a kúra előtt. Tapasztalatok mutatják, hogy csupán infraszauna használattal 2-4 hét alatt, egyéntől függően, 2-5 kg fogyás realizálható, ha a szauna használatot pedig kiegészítjük testtekercseléssel, akkor a négy hét alatt akár 5-8 kg-tól is megszabadulhatunk.

A jojo effektust el tudom kerülni az infraszaunával? (a fogyást követő gyakori visszahízás)

A legfontosabb pedig az, hogy mindezt az egészségünk kockáztatása nélkül érhetjük el, azon kívül a szokásos jojó effektustól sem kell tartanunk. A fogyni vágyók másik nagy támogatója, ha eljárnak rendszeresen infraszaunázni, és azt párosítják masszázzsal.

Masszázzsal is rá tudunk segíteni a a fogyásra az infraszauna mellett!

Ezt a kombinációt is úgy érdemes végezni, hogy először beiktatunk egy fél órás szaunázást, ezzel felgyorsul anyagcserénk és a pórusainkon keresztül távoznak a méreganyagok, majd a fél órás szauna használat után kiválasztjuk a számunkra megfelelő masszázstípust. Érdemes többféle masszázst kipróbálnunk, hogy el tudjuk dönteni, melyik kellemes és felüdítő a számunkra, illetve melyik az, amelyikkel a kívánt hatást elérhetjük.

Érdemes szakember segítségét kérnem a fogyasztó masszázshoz?

Előzetesen célszerű a szakemberrel konzultálnunk, aki felvilágosítást és tanácsot tud adni nekünk, hogy milyen masszázsfajtát válasszunk. Abban az esetben, ha a narancsbőrtől szeretnénk megszabadulni, választhatunk cellulitmasszázst, ha fogyni szeretnénk, akkor a nyirokmasszázs javasolt. Lényeges, hogy a masszázs előtt infraszaunázzunk, majd ezt követően masszíroztassuk magunkat.

Manapság már létezik olyan berendezés, ahol az infraszaunát masszázsfunkcióval kombinálják, azon kívül aromaterápiás levegőt permeteznek az arcra és a nyakra.

Kapcsolódó oldal: Méregtelenítő infraszauna

Sunlighten infraszaunák

Shopping Cart
Scroll to Top